Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Holisztikus gyógymódok

2010.06.21

Kutatások bizonyítják, hogy az egészséget fizikai, mentális és lelki tényezők egyaránt befolyásolják. A holisztikus gyógyászat mindezeket a tényezőket igyekszik figyelembe venni. A gyógyszeres gyógyítás, a homeopátia, az akupunktúra, a gerincmasszázs, a Bach-féle virágterápia és a naturopátia mind-mind olyan holisztikus gyógymódok, amelyeket háziállatokon is lehet alkalmazni. persze nem helyettesíthetik  a konvencionális állatorvosi ellátást, de ha azzal együtt vesszük igénybe, biztos, hogy kedvencünk a legjobb kezelésben fog részesülni.

Fitoterápia

Kép  A gyógynövényes kezelések az orvoslás legrégebbi formái. A gyógynövényes immunterápia alkalmazásával a betegségek ellen küzdő immunrendszert erősíthetjük meg. Fontos tudnunk, hogy a gyógynövényes kezelést szigorúan szakemberre kell bízni, mert számos gyógynövény, illetve rosszul adagolva szinte bármelyik, mellékhatásokat, rosszullétet, akár súlyos mérgezést is okozhat a kívánt gyógyhatás helyett. Nem okvetlenül jó a macskának, ami nekünk jó, és az is lényeges, hogy milyen az íze. A gyógynövényeket felaprítva a cica ételéhez keverhetjük vagy adhatunk neki főzetet.

 

 

Homeopátiás készítmények

Kép A homeopátiás orvoslás alapelve, hogy az az anyag, ami a szervezetbe juttatva adott tüneteket idéz elő, igen nagy higításban alkalmas a hasonló tünetekkel jelentkező betegség leküzdésének serkentésére. Csak természetes anyagokat használ, melyek növényi, állati vagy ásványi eredetűek lehetnek.

 

 

A témáról bővebben:
http://www.boiron.hu/index.php?lang=hu&mode=BohModSite&page=BohPgSiteVetPublications&article_id=2

http://www.boiron.hu/index.php?lang=hu&mode=BohModSite&page=BohPgSiteBooks&mainmenu=true&book_id=22

http://www.patadoki.hu/

Rendelők, ahol alkalmazzák:
http://www.boiron.hu/index.php?lang=hu&mode=BohModSite&sub=3&page=BohPgSiteVet

 

CSAK ÓVATOSAN!

Bár a fent említett készítmények helyesen alkalmazva veszélytelenek, ügyelnünk kell arra is, hogy csak indokoltan adjuk be őket. Még mielőtt bármilyen orvosságot adunk macskánknak, mindenképpen keressük fel az állatorvost a helyes diagnózis és a megfelelő kezelési mód kiválasztása érdekében. Tudnunk kell, hogy a gyógynövények és a homeopátiás szerek bizonyos gyógyszerekkel összeférhetetlenek lehetnek, ezért gyógyszerszedés mellett tilos adni őket.Legjobb tehát, ha mind az állatorvossal, mind a természetgyógyásszal együttműködünk.

 

Forrás: Dr. Carol Osborne: Macskabetegségek


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.